A nagy gyászolás közben fel sem fogtam, hogy lett egy barátom, aki kedves és sokat segít. Bruno szinte minden nap átjön, és próbál felvidítani. Megkérdeztem már, hogy nem gond-e neki, de azt mondja, örömmel jön. Mellesleg holnap költözöm. A gyámügy tudta, hogy egyedül a nagyi volt a gyámom, és mivel most nincs senkim, kijöttek, és mondták, hogy pakoljak össze, mert elvisznek egy lakásotthonba. Ott fogok élni egy darabig, amíg nem találnak nekem egy nevelőszülőt. Nagyon félek ettől a helyzettől. Valószínűleg előbb-utóbb el kell a pót szüleimnek mondanom, hogy milyen is vagyok valójában, mert kérdőre fognak vonni a különös hangulatváltozásaimért.
******************************
Ez a hely egy rémálom. Tele van kigyúrt hólyagokkal és nagyszájú ribancokkal. És még azt is megtiltották, hogy vendéget hozzak, ezért Bruno nem jöhet hozzám. Másnap már mentem suliba, de akkor nem beszéltem Brunoval, mert nem volt hozzá kedvem. Sokkal inkább volt kukákat rugdosni és a suli mögött néhány teletetovált fazonnal piálni. Majdnem rajta kaptak, mert a gondnok közeledett felénk, de gyorsan berúgtuk az üvegeket a mögöttünk lévő fedél néküli csatornába. A következő nap azonban gond nélkül telt. Elmondtam Brunonak, hogy mi a helyzet, ő pedig biztosított róla, hogy hozzájuk bármikor mehetek. Kihasználva a lehetőséget, már aznap délután átmentem hozzá. Minél kevesebb időt kell töltenem azon a borzalmas helyen, annál jobb.
- Komolyan ellopják még a chipsedet is? - kérdezte Bruno csodálkozva, hazafelé menet.
- Jaja. Egyszerűen mindent. Utálom azt a helyet. Bárhol jobb lenne, mint ott - morogtam.
- Sajnálom.
Mikor beléptünk az ajtón, megkönnyebbülten konstatáltam, hogy odabent meleg volt. Levettem a csuklyámat és a bakancsomat az előtérben, majd követtem Brunot. Ahogy beléptem a nappaliba, azt hittem helyben elájulok. A szám is tátva maradt a csodálkozástól. Ilyen szép házban még nem voltam. Világosbarna fal, kicsit sötétebb járólap, csodás barna függöny, és egy csomó kép a falon. Nagyon nagy volt a nappali, le sem tudom írni mi minden volt ott. 1-2 perc bámulás után leesett, hogy még mindig ott álltunk. Bruno szülei mosolyogtak rám. Egy 30-as éveiben járó világosbarna, göndör hajú nő, és egy kb. 40 éves szintén barna hajú férfi. Köszöntem nekik, majd felmentünk Bruno szobájába.
- Miért van az, hogy nálatok minden barna?
- Nem tudom, a szüleim szeretik a barnát - nézett értetlenül, vállat vonva.
- Aranyos vagy - csúszott ki a számon. Nem tudom, hogy ez most hogy jött. Nekem David tetszik. Ő egyszerűen tökéletes.
- Tessék?
- Mi? Semmi! - kaptam észbe. - Úgy értem jó fej vagy. Te vagy az egyetlen barátom.
- Kérdezhetek valamit?
- Kérdezz.
- Miért mordultál rám annyira mikor odamentem hozzád a suliban? És miért kerülsz minden másnap?
- Sajnálom.
- Nem kell bocsánatot kérni. Azt szeretném tudni, hogy miért csinálod.
- Ha elmondom, hülyének nézel, és többet nem állsz velem szóba. Nem akarom elveszíteni az egyetlen barátomat. Fontos vagy nekem, Bruno.
- De én szeretném, ha elmondanád.
- Értsd meg kérlek, hogy nem lehet.
Abban a pillanatban belépett Bruno anyukája.
- Minden oké fiúk? - mosolygott. - Hoztam egy kis rágcsálnivalót.
Letett egy tál nápolyit közénk a földre, majd kiment.
- Tudod mit, Matt? - kérdezte Bruno.
- Nem, de gondolom most el fogod mondani - vigyorogtam.
- Ha te elmondod a te titkodat, én is elmondom az enyémet.
- Ez milyen óvodás dolog már! - löktem meg a vállát. Aztán hirtelen felfogtam, hogy neki is van egy titka. Azt pedig tudni akartam mindenképp. Nálam kíváncsibb ember nincs a földön.
- Mi lenne, ha te elmondanád a titkodat, én pedig tovább vinném a játékot, amiben elakadtál? - ajánlottam fel.
- Szó sem lehet róla! Na, ki vele.
Gondolkodóba estem, majd egy kis idő után rávettem magam, és elmondtam neki. Ő egy ideig csak nézett ki a fejéből. Nem tudom, mi járhatott a fejében. Gondolom próbálta feldolgozni. Majd hirtelen megszólalt.
- Hiszek neked. Úgy értem, miért hazudnál? Ilyenről még sosem hallottam, de ha te mondod, én elhiszem.
Erre egy mosollyal feleltem, majd kíváncsi szemekkel néztem rá, várva, hogy elmondja az ő titkát.
- Félek elmondani neked - nevetett kínjában. - De szavamat adtam, úgyhogy muszáj lesz. Matt, én... meleg vagyok - mondta ki halkan.
- Ennyi? Mármint... ne haragudj, nem úgy értem. De, tudod, én is az vagyok. Mármint ez a lelkem az. De én ezt sosem tartottam problémának vagy ilyesmi. Eltörpül amellett, hogy két lelkem van.
Bruno teljesen vörös lett, és olyan kedvesen nézett rám, hogy én is elmosolyodtam. Eltelt egy kis idő, majd azon kaptam magam, hogy mélyen egymás szemébe fúrtuk a tekintetünket. Ő elkezdett közeledni hozzám, ezt látva én is ugyanezt csináltam. Már szinte összeért az ajkunk, mikor...
- Hoztam üdít... - tört be Bruno anyja a szobába, majd teljesen lesápadt, annak láttán, hogy majdnem megcsókoltuk egymást. - Ne haragudjatok, majd inkább.. később - hebegve, teljesen vörösen távozott a szobából.
Bruno a földet bámulta, én meg nevettem kínomban. Ez elég ciki volt.
Mondtam, hogy késő van, szóval "haza" kellene mennem, ő pedig felajánlotta, hogy elkísér. Mikor odaértünk az ideiglenes szállásom bejáratához, csak álltunk ott egy darabig. Végül intettem egyet, és annyit mondtam: "majd holnap találkozunk".
- Komolyan ellopják még a chipsedet is? - kérdezte Bruno csodálkozva, hazafelé menet.
- Jaja. Egyszerűen mindent. Utálom azt a helyet. Bárhol jobb lenne, mint ott - morogtam.
- Sajnálom.
Mikor beléptünk az ajtón, megkönnyebbülten konstatáltam, hogy odabent meleg volt. Levettem a csuklyámat és a bakancsomat az előtérben, majd követtem Brunot. Ahogy beléptem a nappaliba, azt hittem helyben elájulok. A szám is tátva maradt a csodálkozástól. Ilyen szép házban még nem voltam. Világosbarna fal, kicsit sötétebb járólap, csodás barna függöny, és egy csomó kép a falon. Nagyon nagy volt a nappali, le sem tudom írni mi minden volt ott. 1-2 perc bámulás után leesett, hogy még mindig ott álltunk. Bruno szülei mosolyogtak rám. Egy 30-as éveiben járó világosbarna, göndör hajú nő, és egy kb. 40 éves szintén barna hajú férfi. Köszöntem nekik, majd felmentünk Bruno szobájába.
- Miért van az, hogy nálatok minden barna?
- Nem tudom, a szüleim szeretik a barnát - nézett értetlenül, vállat vonva.
- Aranyos vagy - csúszott ki a számon. Nem tudom, hogy ez most hogy jött. Nekem David tetszik. Ő egyszerűen tökéletes.
- Tessék?
- Mi? Semmi! - kaptam észbe. - Úgy értem jó fej vagy. Te vagy az egyetlen barátom.
- Kérdezhetek valamit?
- Kérdezz.
- Miért mordultál rám annyira mikor odamentem hozzád a suliban? És miért kerülsz minden másnap?
- Sajnálom.
- Nem kell bocsánatot kérni. Azt szeretném tudni, hogy miért csinálod.
- Ha elmondom, hülyének nézel, és többet nem állsz velem szóba. Nem akarom elveszíteni az egyetlen barátomat. Fontos vagy nekem, Bruno.
- De én szeretném, ha elmondanád.
- Értsd meg kérlek, hogy nem lehet.
Abban a pillanatban belépett Bruno anyukája.
- Minden oké fiúk? - mosolygott. - Hoztam egy kis rágcsálnivalót.
Letett egy tál nápolyit közénk a földre, majd kiment.
- Tudod mit, Matt? - kérdezte Bruno.
- Nem, de gondolom most el fogod mondani - vigyorogtam.
- Ha te elmondod a te titkodat, én is elmondom az enyémet.
- Ez milyen óvodás dolog már! - löktem meg a vállát. Aztán hirtelen felfogtam, hogy neki is van egy titka. Azt pedig tudni akartam mindenképp. Nálam kíváncsibb ember nincs a földön.
- Mi lenne, ha te elmondanád a titkodat, én pedig tovább vinném a játékot, amiben elakadtál? - ajánlottam fel.
- Szó sem lehet róla! Na, ki vele.
Gondolkodóba estem, majd egy kis idő után rávettem magam, és elmondtam neki. Ő egy ideig csak nézett ki a fejéből. Nem tudom, mi járhatott a fejében. Gondolom próbálta feldolgozni. Majd hirtelen megszólalt.
- Hiszek neked. Úgy értem, miért hazudnál? Ilyenről még sosem hallottam, de ha te mondod, én elhiszem.
Erre egy mosollyal feleltem, majd kíváncsi szemekkel néztem rá, várva, hogy elmondja az ő titkát.
- Félek elmondani neked - nevetett kínjában. - De szavamat adtam, úgyhogy muszáj lesz. Matt, én... meleg vagyok - mondta ki halkan.
- Ennyi? Mármint... ne haragudj, nem úgy értem. De, tudod, én is az vagyok. Mármint ez a lelkem az. De én ezt sosem tartottam problémának vagy ilyesmi. Eltörpül amellett, hogy két lelkem van.
Bruno teljesen vörös lett, és olyan kedvesen nézett rám, hogy én is elmosolyodtam. Eltelt egy kis idő, majd azon kaptam magam, hogy mélyen egymás szemébe fúrtuk a tekintetünket. Ő elkezdett közeledni hozzám, ezt látva én is ugyanezt csináltam. Már szinte összeért az ajkunk, mikor...
- Hoztam üdít... - tört be Bruno anyja a szobába, majd teljesen lesápadt, annak láttán, hogy majdnem megcsókoltuk egymást. - Ne haragudjatok, majd inkább.. később - hebegve, teljesen vörösen távozott a szobából.
Bruno a földet bámulta, én meg nevettem kínomban. Ez elég ciki volt.
Mondtam, hogy késő van, szóval "haza" kellene mennem, ő pedig felajánlotta, hogy elkísér. Mikor odaértünk az ideiglenes szállásom bejáratához, csak álltunk ott egy darabig. Végül intettem egyet, és annyit mondtam: "majd holnap találkozunk".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése