1. rész - A fiú két lélekkel

Születési rendellenességek léteznek. Valaki végtagok nélkül születik, valaki hat ujjal, és valaki eldeformálódott fejjel. Én sem átlagos gyermekként jöttem világra – bár ezt sokan nem látják. Én belül vagyok más.

Rendszerint nem beszélek senkivel. Nincsenek barátaim, sosem volt szerelmem. A szüleimet nem ismerem – anyám belehalt a szülésbe, apám pedig egyszerűen lelépett. A nagymamám nevelt fel. Születésem előtt 1 héttel halt meg a nagypapám. Legalább a nagyi nem maradt egyedül. Ő tudja egyedül, milyen vagyok én valójában.

Már az óvodában is furcsállották az óvónénik, hogy máshogy viselkedtem minden nap. Ha hétfőn kedves voltam és mosolygós, kedden sírós és üvöltözős. És ez így változott napról napra.
Általánosban kezdtem magányos lenni. Először szerettek az osztálytársaim, mert mindenkinek megdicsértem a ruháját, vagy épp a táskáját. Aztán másnap, mikor rugdostam és megtépkedtem őket, már nem annyira díjazták.

Két lélekkel születtem. Az egyik gonosz, pimasz és nagyon menőnek hiszi magát. A másik kedves, mosolygós, optimista, és nem mellesleg: meleg.

Idén kezdtem a gimit, 15 éves vagyok. Már év elején kezdtem észrevenni, hogy azokon a bizonyos napokon, amikor a szelídebb énem lép életbe, tetszik néhány srác. Vagyis igazából mindegyik srác tetszik az osztályomban. De van egy, aki különösen. Akire ha ránézek, mosolyra görbül a szám, aki ha nincs suliban, érzem, hogy hiányzik. Róla még később.

Vannak azonban azok a napok, amikor gátlástalan vagyok, ordibálok, és minden tanárnak beszólok. Igazából mindkét énemet szeretem – ha az egyiknél meg tudnék maradni, teljesen elégedett lennék. Mert ha a kedves énem maradna meg örökre, akkor sok barátom lenne, és ki tudja, talán végre rám találna a szerelem is. Ha pedig a gonosz énem, akkor menő lennék, lenne egy gyönyörű csajom nagy keblekkel, és valószínűleg mindenki félne tőlem – mint egy isten. Bármelyikkel boldog lennék. De így lehetetlen élni. Minden nap másmilyen vagyok. Senki nem vesz komolyan, és senki nem akar velem barátkozni.

Minden reggel, mikor felkelek, más vagyok. Máshogy érzem magam, mert bár a testem ugyanaz, a lelkem nem. A tükörben nem látom, de megváltozok. Minden éjszaka kicserélődik a személyiségem, és reggelre már nem vagyok az, aki voltam. A nevemet tudom, de nem ismerem önmagam.

Matt Hudson vagyok – a fiú két lélekkel.